Hogyan legyünk milliárdosok?

Hogyan legyünk milliárdosok?

Hogyan legyünk milliárdosok?

Nagyon sokan törik fejüket ezen a témán.

Sokan a lottót hívják segítségül és minden héten imádkoznak Istenükhöz, hogy segítsen. Ha véletlenül megnyernék a telitalálatot 2-3 milliárddal, pillanatok alatt elköltenék, azután rosszabb helyzetbe kerülnének, mint amilyenben előtte voltak.

Számtalan példa volt erre, több, ezzel a témával foglalkozó cikket írtak már, sőt a televízió is mutatott példát rá.

Bizony inkább panaszkodunk a körülményeinkre, pedig azokat mi magunk hozzuk létre.

A nemrégiben olvastam egy blogot egy pénzügyi oldalon.

A világ 17. leggazdagabb embere, a kínai Li Ka-Shing hírdeti az alábbi receptet. Valójában ezt mondjuk mi is évek óta, de hitelesebb Li után szabadon, hiszen bizonyítottan elérte célját. milliárdosok

Hogyan legyünk milliárdosok?
Hogyan legyünk milliárdosok?

Természetesen a fenti felosztás tökéletesen működik ugyan, de az összeg mindenkinél más.

Lelki füleimmel hallom, amint azonnal jönnek a kifogások, hogy hogyan tegyem meg ezt, a minimál bérből, az én fizetésemből, az én problémáim közepette.

Nos, egy kellemetlen hírt mondok és tudom, ezzel nem leszek népszerűbb. Mindig a gyenge emberek hivatkoznak körülményekre!

A tapasztalatom az, hogy a legnehezebb helyzetben lévő embereknek van a leginkább káros szenvedélye.

Ha az arányok felborulnak, akkor baj van. Gondoljunk csak bele, ha a jövedelmünk felét, háromnegyedét rezsire költjük, akkor nem a lehetőségünk szerinti élünk, nem a megfelelő ingatlanban lakunk.

Ha nem jut pénz, szórakozásra, akkor nem tudunk kikapcsolódni, feltöltődni.

Ma még fordítva „működünk”, mert jellemzően nem magunknak teszünk félre először, pedig megtakarítás formájában, azzal kéne kezdeni.

A tanulás elengedhetetlen a megújulásunkhoz, fejlődésünkhöz. Aki nem tanul, lemarad.

Az életünk során kialakult kapcsolatainkat ápolni kell, még mielőtt leépülnek és folyamatosan új kapcsolatokat kell kialakítanunk, ettől ismerhetünk meg más gondolatokat, ötleteket.

Ami eddig nekünk eszünkbe jutott, azzal azt értük el, ahol tartunk, ha ennél többet akarunk, akkor ehhez mások gondolatai, vagy mások által inspirált, saját új ötletek szükségesek, azok visznek előbbre. milliárdosok

A legfontosabb azonban a megtakarítás. Bármilyen kicsi is lehet, de az legyen rendszeres, hogy kialakuljon ez a szokásunk. Az így megtakarított pénzt pedig dolgoztassuk, azzal, aki bizonyítottan ért hozzá. Ne hagyjuk otthon, vagy egy bankban „megromlani”! milliárdosok

Amikor meghozzuk a megfelelő döntést, akkor azt következetesen végig kell vinni. Ha nem ezt tesszük becsapjuk saját magunkat.

Képzeljük el azt a versenyzőt, aki elhatározza, hogy úszik tíz kilométert a szemben lévő szigetre. A fődíj annak, aki odaúszik, egymillió dollár.

Ez a versenyző elindul és már túl van a negyedik kilométeren, amikor meggondolja magát. Kezdek fáradni, túl messze a cél, talán meg se kapom. Szóval gyártja a kifogásokat és nem viszi végig a tervét.

Ugye tudják, hogy nagyon rosszul jár, mert vissza majdnem ugyan annyi, mint előre.

Ha visszafordul vesztett. A semmiért elfáradt. Ha végig viszi övé a jutalom.

Risztov Éva így tett. Végig vitte, de nem nyert volna Olimpiát Londonban, ha a kifogásokat keresi.

Nagyon sokan vannak így, feladják a céljukat, annak elérése előtt. Aztán a körülményekre fogják a sikertelenséget, természetesen mindig más a hibás.

Saját sorsunk alakulásáról kizárólag mi tehetünk! Sokan megköveznének ezért a kijelentésért, pedig tetszik, nem tetszik ez az igazság!

Sokszor látjuk, hogy nagyon szegény körülmények közül, van, aki diplomát szerez, míg ugyanebben a faluban más meg munkát se talál.

Ugyanazok a feltételek. A többi gyerek is ugyanolyan körülményekkel küzd, csak van, aki legyőzi, van, aki feladja.

Aki nem adja fel és következetesen dolgozik célja elérésén, az sikeres lesz!

Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták.

Kapcsolat, MNB

Elfogadom az adatvédelmi irányelveket.