Mindenki elkezdi valahol. Rövid ideig, mindössze közel négy évig dolgoztam alkalmazottként, de ez alatt is mellékfoglalkozású vállalkozóként, – akkori nevén kisiparosként – tevékenykedtem. Azóta is vállalkozóként dolgozom, ezért pontosan ismerem a vállalkozások előnyeit, hátrányait, valamint a vállalkozó számára előnyös megoldásokat. Folyamatosan képeztem magam közgazdaság terén, de a legtöbbet az akkori idők elismert közgazdász szaktekintélyeitől tanultam.
Tisztelt látogatónk! Tanulmányainkból, életutunkból, tapasztalatainkból következően, – látva a pénzügyi közvetítők tevékenységét – fogalmazódott meg az a gondolat, hogy hozzunk létre egy szoros szakértői együttműködést, átadva a tudást annak érdekében, hogy az emberek időben hozzanak felelős pénzügyi döntést, jövőjük érdekében. Független szakértők összefogásának a Kisbefektetői Klub nevet adtuk! A mai technikai lehetőségek következtében rengeteg embert tett orvossá, virológussá,
7 kriptot érdemes vásárolni 2021-ben, amikor a bitcoin túlárazottá vált. Alex Sirois október 27., szerda, 18:40 Nagy egyetértés van a világ szakértői között abban, hogy a kriptovaluta 2022-ben jelentősen fog emelkedni. Röviden, ez azt jelenti, hogy itt az ideje a vásárlásnak. A kriptokészülékek iránti általános kereslet egyre növekszik, ami az egész piacon megemeli az árakat. Bár
Mi az a PISA felmérés? A PISA mozaikszó, a Programme for International Student Assessment, azaz „a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programja” kifejezés rövidítése. A programot a kilencvenes évek végén hívta életre a legfejlettebb államokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), melynek Magyarország 1996 óta tagja. A PISA egy 3 évenként végzett felméréssorozat, amely három területen vizsgálja a 15
Rendkívül fontos, a hátralévő életére nagy hatással bíró gondolatokat lát maga előtt! Az elmúlt évek gazdasági változásai, előre nem kiszámítható módon rendkívüli befolyással voltak életünk mindennapjaira. A világban rendszeresen végbemenő válsághelyzetekre nem készültünk fel. Életünk nagy részét a szocializmusban töltöttük, ahol nem készítettek fel bennünket a rendszeresen visszatérő krízishelyzetekre. Rendkívül fontos Nyugdíjhelyzet Magyarországon és az
Miből él majd a nyugdíjas? Már nem csak a sajtó foglalkozik a nyugdíjakkal és a nyugdíjasok jövőbeli megélhetési lehetőségeivel. Jól teszik, mert valós veszélyek fenyegetik minden napját annak, aki nem készül fel! De mi van azzal, aki fel akar készülni, majd nyugdíjasként szándékozik utazni, világot látni, foglalkozni az unokákkal és boldogságban élni életét? Mi van akkor, ha a jelenleg érvényes
Hozzunk időben felelős pénzügyi döntést! Megtakarítási formák: Ma Magyarországon az emberek túlnyomó része ismeri a bankbetétet, ismerkedik az államkötvénnyel. De ezeknek a termékeknek sem ismeri a veszélyeit, mert a történelmi múltunk miatt az a hite a magyar embernek, hogy ezek biztonságosak. Mivel a mi csoportunk független szakértőkből tevődik össze, ezért a megtakarítási megoldások széles skálája áll
Hogyan legyünk milliárdosok? Nagyon sokan törik fejüket ezen a témán. Sokan a lottót hívják segítségül és minden héten imádkoznak Istenükhöz, hogy segítsen. Ha véletlenül megnyernék a telitalálatot 2-3 milliárddal, pillanatok alatt elköltenék, azután rosszabb helyzetbe kerülnének, mint amilyenben előtte voltak. Számtalan példa volt erre, több, ezzel a témával foglalkozó cikket írtak már, sőt a televízió
Boldogság felé vezető út! Az elmúlt év nyarát könyvírással otthon töltöttem. Behúzódtam dolgozószobámba, a család többi tagja elutazott saját dolgait intézni, így napokig, sőt hetekig egyedül lévén megtehettem, hogy csak az írásra koncentráljak. Sok-sok történet járt a fejemben és nehéz volt dönteni, mi az, amit leírjak! (Hogyan állj fel a padlóról? könyv kép és rendelés:
Napjaink általános szóhasználata a „semmi”! Miért írom ezt? Kérdezzen csak meg egy gyereket, amikor hazaért az iskolából, hogy mi volt ma? Azt válaszolja, hogy semmi! Kérdezze meg a feleségét, élettársát, párját, amikor látja rossz kedvét, vagy hallgatag, hogy mi bajod van? Azt válaszolja, hogy semmi! Miért van ez? Ma Magyarországon a legtöbb ember a „semmi”